Példátlan MÁV-fejlesztést jelentett be Lázár János: vonatkésésnél visszakapja a jegy árának felét az utas
Új mozdonyok, új vasúti kocsik, tiszta mosdók, 10 pontos akciótervet hirdetett Lázár János építési és közlekedési miniszter.
Késések mindig lesznek, de az a cél, hogy minél kevesebb és minél kisebb legyen – mondta Hegyi Zsolt.
A Lázár János miniszter által bejelentette tíz pont mindegyike abban segít, hogy az utasok jobban érezzék magukat és jobb szolgáltatásokat kapjanak – magyarázta a Hír Tv Napi Aktuális című műsorában Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója, aki úgy fogalmazott, őt mind a tíz pont „egyformán motiválja”.
A buszokról elmondta: a Volánbusznak 5700 járműve van jelenleg, ezzel tudja biztosítani a szolgáltatást országszerte. A járművek átlagéletkora ugyanakkor 10 év, ezért
évente 5-600 buszt kellene beszerezni ahhoz, hogy a szolgáltatás változatlan maradjon.
Ezt is ajánljuk a témában
Új mozdonyok, új vasúti kocsik, tiszta mosdók, 10 pontos akciótervet hirdetett Lázár János építési és közlekedési miniszter.
Arról, hogy húszperces késés után vissza fog járni a vonatjegy árának a fele, azt mondta: ez a felelősségvállalás egy módja.
Ez egy garancia az utasnak arra, hogy a vasúttársaság figyel a menetrend betartására.
Ahogy Hegyi mondta, késések mindig lesznek, de az a cél, hogy minél kevesebb és minél kisebb legyen.
Ezzel kapcsolatban kifejtette: a késések nagyjából fele a pályaállapotokra vezethető vissza, ezért indul egy komoly pályafelújítási program. A késések negyede mögött ugyanakkor forgalomszervezési okok állnak, amelyen szintén lehet változtatni.
Ezt is ajánljuk a témában
Rövidesen a GYSEV Siemens Vectronjai is új utakon tűnhetnek fel, de Alstom Astride villamos mozdonyok is forgalomba állnak.
A járműállomány miatti késések, vonatkimaradások az érkező új mozdonyok miatt már jövőre enyhülhetnek, ugyanakkor
reálisan 5-8 éven belül várható, hogy a pályaállapotok miatt ne legyenek késések.
Hegyi elmondta: nagyjából összesen 1500 milliárdos járműbeszerzésre lenne szükség, ha a helyzetet azonnal orvosolni akarnánk. Ehhez jön még az a 4-5 ezer milliárd, amely a pályafejlesztéshez kellene.
A beszélgetést itt nézheti meg: